Idén is megcsodálhattuk a bécsi adventi vásárt, bár a célunk nem ez volt, de erről majd később. Kivételesen hétköznap voltunk, így végre volt alkalmunk látni is a standokat és nem kellett annyit tülekedni. Két napot töltöttünk Bécsben, végigjártunk a kedvenc vásárainkat, majd felfedeztünk olyan helyeket, ahol még nem jártunk. Még a hadtörténeti múzeumot is megnéztük, sokat villamosoztunk meg metróztunk, így sok helyre eljutottunk, kicsit jobban megismertük a várost.
Jól telt a két nap, annak ellenére, hogy nagyon rosszul indult. 10 évvel ezelőtt szerettem bele az Incubus zenekarba, meg is mutatom, hogy melyik szám volt, amit először hallottam-láttam. Azóta is minden vágyam volt, hogy lássam őket élőben. És végre sikerült jegyet vennünk a bécsi koncertre. Ennyi év után nagyon rosszul érintett, hogy betegség miatt lemondták a koncertet, de mivel már minden be volt fizetve, elmentünk Bécsbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése